Ez is, az is

2007 november 12. | Szerző: |

 Régen járt itt anya. Igazából azért , mert telnek a napok és túl sok mindnen nem történik. Szépen fejlődök és ez jó. Nincsenek rémes gondok, csak a mindennapok. Most azért mégis ír egy kis összefoglalót.


Már lényegesen többet és vegyesen táplálkozom, mert kiderült, hogy az anyatej kicsit kevéske már nekem, hiába szopizok naponta 14x. Érdekes, mintha nem is lenne olyan szörnyű a másik fajta étel és bizony van amit szeretek is. Anya is főz nekem, de van, hogy kész bébiételt kapok. Nem tudnám megmondani melyik a jobb. Anya cukkinit és brokkolit főzött… minden tesóm ( kivéve az Alex) meg akarta enni előlem, de én nem hagytam egy falatkát sem. Mind a pocakomva vándorolt! 🙂


Ügyes vagyok ám a földön is. Már nem összekulcsolt lábbal kúszok, hanem kúszás közben felhúzoma lábaimat. A mászásra még nem sikerült rájönnöm, de így is eljutok szinte bárhová….Például a bátyám autóihoz…. Érdekes, hogy ezeket sosem engedi megrágni…. Eldugja őket és inkább ő sem játszik velük. Közben pedig veszekszik velem, hogy: ” Meske, nem szabad! Menj innen!” Persze én ezt még  nem értem, tehát kitartóan küzdök az autókért. Igaz mindig sírás a vége…. Hol én, hol a bátyám….


Kint egyre hidegebb van… anya egyre több ruhába gyömöszöl bele… Néha enenk annyira nem örülök, de hát még nem tudom neki megmondani, hogy ne tegye….


Fogam még mindig nincs, pedig már lassan 7,5 hónapos vagyok… Viszont anya nem győz mosni, mert mindig csupa nyál vagyok…. Hiába, ez tuti már a fogacskák  kezdete.. legalábbis ezt mondják…..


Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!